Ma reggel picit fáradtam ébredtem, de nem volt vészes. Lassan kikászálódtam az ágyból, mikor ránéztem az órámra 9:30-at motatott. Úristen elkéstem a suliból, mikor rohantam le a lépcsőkön, tesóm megálít és kijelenti, hogy szombat van. Nagyon megnyugodtam. De még sosem felejtettem el, hogy szombat van. (hallatlan) Ezután lassan felmentem a szobámba, és befeküdtem az ágyamba. Még van időm, nem sietek sehova, senkihez, és senki sem jön. Egy nyugodt nap! Vagy nem is, hiszen ma „találkozunk először“ Justinnal. De ez még messze volt, úgyhogy megnyugtattam magam és megpróbáltam visszaaludni, de nem ment, csak forgolódtam és forgolódtam.Amiikor kikeltem az ágyból, a fürdő felé vettem az irányt. Gyorsan letusoltam, és a tükör elé mentem, hogy rendberakjam az arcom.Dejó! Nem jött ki egy pattanás sem az arcomon. Gyorsan lemostam az arcom arctisztítóval, s fogat mostam. Lementem a konyhába reggelizni.Nico és apu ott várt rám. Gyorsan megreggeliztünk és leültem a tv elé Spongyabobot nézni, mivel ez a kedvenc rajzfilmem. Épp most azt álmodja, hogy megkapja ajogsiát, de végül felébred. Miután megnéztem, felmentem a szobámba, s felöltöztem. Miután felöltöztem, elkezdtem tanulni. Matek semmi, kémia semmi, angol semmi, biosz semmi, töriből project ß a kedvenc állatom-kutya-, ezt majd később. Irodalom semmi, zene semmi. Akkor nekiáltam a projectot csinálni. Egész jó lett. Mikor bepakoltam a táskámba, épp dél lett. Lementem a konhyába, s lehívtam Nicot ebédelni. Mikor lejött, benéztem a hűtőbe, hogy mi van itthon. Anyám, a hűtő üres, semmi kaja. Nico a pizzafutárt akarta hívni, de megálítottam, hiszen a fagyasztóba van kaja. Úgyhogy ahhoz folyamodtunk. A hús 1 óra alatt kiolvast, s rizst pedig találtam a sók és cukrok között. Egyész finom kajánk lett. Mikor megkapjáltunk 14:20 volt. Lassan elkezdtem készülődni. Egy alapos hajvasalás. Miközben a hajvasaóm melegedett, addig kerestem valami ruhát. De ma még ki sem néztem az ablakon, úgyhogy először azt. „ dejó esiik a hó!!“ – kiabáltam. Még szerencse. Gyorsan visszamentem a szekrényemhez, s keresgéltem. Mondjuk, egy kék csőnadrág, ezzel a kék felsővel, amin barna virágok és kis szivek vannak. Ez jó lesz, s aruhákat kiraktam az ágyamra. Odamnetem a tükröm elé, s kivasaltam a hajam. Ezután felöltöztem és „kikentem“ magam. Egy kis alapozó, szmceruza, spirál, szájfény, és egy kis pirosító. Mikor ezekkel kész lettem 14:40 volt. Még gyorsan megkerestem a fehér brásony csizmám. Pár perc múlva megtaláltam, a hálóban. Fel hívtam Emet. Épp most indult, s bejön értem. Olyan 5 perc múlva már ott is volt, s ketten indultunk a kávézó felé. Miközben mentünk beszélgettünk. Nincs messze a házunktól a kávézó, csak két sarok. Mikor odaértünk, már bent voltak páran, így mi is bementünk. Nagyon jó volt a hangulat. Justin pontosan 15:00-ra ért oda. Mikor bejött, az összes ottlévő személy megrohamozta, kivéve egngem. Mikor „lenyugodott a népség“ Justin elmondta, hogy mi, miképp, s hogyan lesz. Mindenki nyitott szájjal figyelt. Mikor befejezte a mondanivalóját, kért egy koktélt, s leült mellém. Picit beszélgettünk, s majd a többiek is csatlakoztak, elnevetgéltük az időt. Em rájött, hogy Justin közelről nem is olyan helyes. :D Furcsa észrevétel. Mikor már nagyon belemerültünk a beszélgetésbe, elkezdett szólni egy zene. Mi lett volna, ha nem a Baby, karaokeban. Senki sem ment oda, csak néztük, ahogy Justin énekelget, nagy mosollyal az arcán. Még olyan fél órát énekelgetett és nevetett, majd mindenki hazament. Em jött hozzánk, s picit beszélgettünk.
- Na, hogy tetszett Justin?- kérdeztem tőle szemrehányóan.
- Hát... képeken helyesebb, de a tesódnál nem. tegnap nagyon jó volt a randi. Először pizzériába mentünk, s majd egy bowlingpályára. Mind a 3szor megvertem.:D... És neked most bejön Justin?-kérdezte nagy szemekkel, s elmosolyodott.
- Helyes, főleg most, hogy lenyiratkozott!- mondtam neki.
- Valamit Sandy el kell neked mondanom! Nem szabadnam,de kötelességed tudni....- közvóbevágtam.
- Mit? Mondjad!- mondtam neki.
- Hát szóval az, hogy... tegnap, amikor Phil hazamnet a kórházból, felhívta Courtneyt és randira hívta! Mi kérdeztük tőle, hogy Sandy, azt mondta, hogy kit érdekel!- mondta Em, s megfogta a kezem.
- Hogy mi? Ez nem lehet igaz!Féltékennyé akar tenni?Vagy mi? Ezt most nem értem! De nem érdekel! Majd, ha mondanivalója lesz neki hétfőn a suliban, majd elmondja, de ez akkor is felfoghatatlan és ha azt akarta, hogy féltékeny legyek, hát örüljön, mert elérte!-mondtam Emnek nagyon idegesen.
- Komolyan? Nemár, hogy bedőlsz neki! Tegyél úgy, mintha le sem sz*rnád, s egyyszer majd feltűnik neki, hogy harcolnia kell érted!-mondta Em jó ötletét. Ez hatásos lesz! Csak engem Phil már nem nagyon érdekel, jól van, hogy helyes, meg istenicukii... de... nemtudom.... ezt inkább nem fejtegettem.
- Oké, ez jó öltet!-mondtam neki.
Felmentünk a facebookra, és mns-re. Semmi érdekes. Emmel nagyon sokat beszéltünk, főképp Brianről és a tesómról. Nem tud dönteni köztük, hiszen mindkettejükért megőrül. Én is valahogy így vagyok. Justin és Phil, de ez más.
- Hadd, hogy a fiúk döntsenek! Bejösz Briannek?-kérdeztem kíváncsian.
- Hát.. azt hiszem, hogy igen!- mondta.- Multkor felhívott, hogy nem- e talizhatnénk, meg midnen, s igent mondtam neki, mivel igy szokás! :D-mondta, elnevette magát.- De most mennem kell.!- majd kiment a szobámból, s lement a lépcsőkön. Mivel Nico tv-t nézett, ezért meglátta, s rákacsintott. Gyorsan Em után rohantam, hogy kikísérjem, meg egyebek. Mikor csizmáját vette, Nico odajött hozzánk.
- Mit csinálsz ma este?-kérdezt Emtől, aki nagyon zavarba jött.
- Hát, ma estére semmit! Mert?-kérdezte J
- Eljösz este moziba?-kérdezte. Na,de én inkább odamnet a konyhába. Mikor még beszéltek valamit, azután Nico leült, s visszamentem.
- Na, igent mondtál?-kérdeztem tőle kíváncsian.
- Igen! J- mondta nevetve.
- Akkor jó! :) Ja,és én drukkolok nektek, hogy összejöjjetek!- bíztattam.




